BalatonHírek

A DDRF koncertezik szombaton Keszthelyen

Különleges fúvószenei koncert várja a közönséget augusztus 1-jén, szombaton 19 órától a keszthelyi Balaton Színházban. A DDRF Symphonic Band „Mozgásban” című műsorában klasszikus koncertdarabok, filmzenék, latin ritmusok és ismert slágerek is felcsendülnek. A belépés ingyenes.

A koncert a DDRF zenekarok nyári táborát lezáró turné egyik állomása. A DDRF Mini, a DDRF Midi és a DDRF Symphonic Band közel 180 fiatal zenésze egyetlen hét alatt készül fel a fellépésekre, naponta akár 8–10 órás próbákkal.

– Az első próbán még mindenki a saját szólamára figyel. Néhány nappal később már egymásra. Valahol itt születik meg a zenekar – fogalmazott Tóth Bence, a DDRF egyik alapítója és a Symphonic Band karmestere.

A „Mozgásban” című műsor több zenei világot kapcsol össze. A közönség James Barnes, Frank Ticheli, Alfred Reed és John Williams művei mellett hallhatja a My Wayt, a Lupin the 3rd főcímdalát, valamint egy, az 1980-as évek slágereiből összeállított lendületes medleyt is.

A több mint tíz éve működő DDRF mára Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenekari műhelyévé vált. A közös zenélés nemcsak szakmai fejlődést, hanem összetartó közösséget is jelent a résztvevők számára.

Az elmúlt évekhez hasonlóan mi is ott leszünk a keszthelyi koncerten, hogy képekben és beszámolóval is megmutassuk az est hangulatát.

Időpont: 2026. augusztus 1., szombat, 19 óra
Helyszín: Balaton Színház, Keszthely
Belépés: ingyenes

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb