BalatonHírek

Balaton-átúszás – Reggel 7-kor rajt, előzetesen közel 11 ezer nevezés érkezett

Az indulók három távon szerepelhetnek: a hagyományos, Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres úszásra és a SUP-osok számára a Yettel Balaton-áthúzásra, valamint a 8 órakor induló a 2,6 kilométeres féltávú úszásra. Rajtolni 12 óráig lehet.

A szervezők előzetes jelzése szerint nyugodt időjárási körülmények várják majd az úszókat, a hullámok általában gyengék lesznek, de kánikulára és erős napsugárzásra kell készülni.

Az úszófolyosó mentén körülbelül 50 méterenként vitorlások állnak majd, és azok, akik elfáradnak, megkapaszkodhatnak a hajóknál, megpihenhetnek és kaphatnak vizet, szőlőcukrot. Az úszófolyosóban 150 vitorlás teljesít szolgálatot, a versenyzőket további három kórházhajó, vízirendészeti és vízimentős motorcsónakok, 60 kajakos és SUP-os, valamint több mint ezer szervező biztosítja.A rendezők közleményéből az is kiderül, hogy 1190 hazai településről és 60 országból neveztek sportemberek, akik közül a legidősebb 90 éves.

A nemek megoszlását tekintve 57 százalék férfi, 43 százalékuk nő, utóbbiak azonban féltávon (56 százalék) és SUP-on (55 százalék) többségben vannak.A Balaton-átúszást eredetileg július 18-án rendezték volna meg, de a kedvezőtlen időjárás miatt kétszer is elhalasztották.

Forrás: MTI

Borítókép: Balatonboglár, 2025. augusztus 9. A 43. Lidl Balaton-átúszás féltávjának résztvevői a balatonboglári rajtnál 2025. augusztus 9-én. MTI/Katona Tibor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb