Elsüllyedt falu, víz alól felhangzó harangszó, egy eltűnt sziget és évszázados oklevelek. Losta történetében minden megvan, ami egy igazi balatoni legendához kell. Csakhogy a történet legizgalmasabb része talán éppen az, hogy Losta nem csupán legenda: a középkorban valóban létezett. A kérdés inkább az, hol volt, és mi történt vele. Egy újabb történeti kutatás pedig még az eddig elfogadott helyszínt is megkérdőjelezi.
A Balatonról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy jól ismerjük. Városai, falvai, hegyei és öblei évszázadok óta hozzátartoznak a tájhoz. A tó azonban egészen másképp nézett ki a középkorban. Vízszintje jelentősen ingadozott, a partvonal folyamatosan változott, mocsarak, kisebb tavak, időszakosan víz alá kerülő területek és szigetszerű földdarabok tarkították.
Ebben a világban kell keresnünk Lostát – vagy ahogyan egyes középkori forrásokban szerepel, Lustát.
Losta valóban létezett
A történet egyik legfontosabb pontja, hogy Losta nem egyszerűen egy később kitalált balatoni mese.
A település, illetve birtok neve szerepel a Tihanyi apátság 1211-ben készült összeírásában. A dokumentum ráadásul nem pusztán megemlíti Lostát, hanem határjárással igyekszik meghatározni az apátsági birtok területét.
A történet néhány évtizeddel később még érdekesebbé válik. Egy 1238-as oklevél két Lusta nevű faluról tesz említést a Fok vize mellett. A Fok a Balaton természetes lefolyásának, lényegében a mai Sió elődjének tekinthető.
Majd 1267-ben egy újabb forrás már olyan megfogalmazást használ, amely évszázadokra megmozgatta a kutatók fantáziáját: Lostát szigetként említi.
Vagyis valami biztosan volt ott.
Település, birtok, vízzel körülvett terület – méghozzá olyan jelentőségű hely, amely több középkori dokumentumban is feltűnik.
Innen kezdődik a legenda
A történeti adatok köré az évszázadok során egészen különleges történet épült.
A legenda egyik legismertebb változata szerint Losta egy Balatonban fekvő, lakott sziget volt, rajta egy virágzó halásztelepüléssel. Egyes történetek még római eredetű épület- vagy fürdőmaradványokat is a környékhez kötnek.
Aztán jött a tatárjárás.
A történet szerint a Tihanyi apátság és környékének védelmében a Fok, vagyis a Balaton kifolyásának elzárásával mesterségesen megemelték a tó vízszintjét. A népszerű változatok nem kevesebb mint ötméteres vízszint-emelkedésről beszélnek.
Ha ez valóban így történt volna, annak drámai következménye lehetett: a sekélyebb part menti területek, kisebb szigetek és velük együtt Losta házai is víz alá kerülhettek.
A történetnek van egy még látványosabb folytatása is. Egyes változatok szerint hasonló vízszintszabályozással később, a török időkben ismét megpróbálták védeni Tihany környékét. Amikor pedig évszázadokkal később ismét alacsonyabb lett a Balaton vízállása, az elpusztult település kövei újra előbukkantak.
A romokat aztán állítólag részben széthordták, részben ismét elnyelte az iszap és a tó.
Izgalmas történet – de fontos hangsúlyozni, hogy ezeknek a részleteknek jelentős része legenda vagy későbbi feltételezés. Különösen az ötméteres mesterséges vízszintemelést és Losta ennek következtében történő elsüllyesztését nem szabad bizonyított történelmi tényként kezelni.
Harangok a Balaton mélyéről
Mint minden igazán jó elveszettváros-történetnek, Lostának is kialakult a maga néphagyománya.
Régi történetek szerint alacsony vízállásnál épületmaradványokat, falakat, sőt egy toronyszerű építményt is látni véltek a Balatonban. Más elbeszélések még tovább mentek: a halászok állítólag úgy tartották, hogy bizonyos időben a víz alól az egykori település harangjainak hangja is hallható.
Innen már csak egy lépés volt, hogy Losta megkapja romantikus nevét:
a Balaton Atlantisza.
Szép történet, de a harangok, tornyok és elsüllyedt templomok világa már egyértelműen a balatoni mondakörhöz tartozik.
Sokáig Tihany és Örvényes környékén keresték
Losta helyét hosszú időn keresztül elsősorban Tihanytól nyugatra, Aszófő és Örvényes térségében próbálták azonosítani.
És ennek nem kizárólag a legenda az oka.
A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisában ma is szerepel egy „Örvényes, Losta” nevű lelőhely. A lelőhelyhez Árpád-kori falu, illetve település nyomai kapcsolódnak, és 2002-ben víz alatti régészeti felderítést is végeztek ezen a területen. A térségben bronzkori nyomokat is azonosítottak.
Ez rendkívül érdekes bizonyíték arra, hogy Örvényesnél valóban vannak víz alatti régészeti emlékek.
Van azonban egy fontos különbség.
Az, hogy Örvényesnél középkori településnyomokat találtak, még nem bizonyítja automatikusan, hogy az 1211-es oklevélben szereplő Losta éppen ott feküdt.
És itt kap új fordulatot a történet.
Mi van, ha Losta valójában Siófoknál volt?
Nógrády Árpád történész 2023-ban publikált tanulmánya egészen más irányba helyezi Lostát.
A kutató nem a későbbi legendákból indult ki, hanem újra végigkövette az 1211-es középkori határjárás földrajzi pontjait, majd ezeket későbbi térképekkel és történeti helynevekkel vetette össze.
A következtetés meglepő:
Losta birtokát nem Tihany és Örvényes mellett, hanem a mai Siófok térségében kell keresnünk.
A tanulmány szerint a birtok a középkori Fok vizének – vagyis nagyjából a mai Sió-csatorna elődjének – északi oldalán terült el, és a mai Siófok környékének egy részét foglalhatta magában.
Ez pedig az egész „elsüllyedt balatoni sziget” történetét más megvilágításba helyezi.
Sziget volt – de talán nem úgy, ahogy elképzeljük
Nógrády rekonstrukciója arra is magyarázatot adhat, miért nevezhette egy 1267-es forrás Lostát szigetnek.
A középkori táj egészen más volt, mint a mai.
Losta birtokának északnyugati határát a Balaton alkothatta, közelében haladt a Fok vize, a térséget pedig mocsaras, vízjárta területek és a mára eltűnt Madarasi-tó tagolhatták.
A kutatás szerint a terület mindössze néhány száz méter széles földnyelven kapcsolódhatott a magasabban fekvő szárazföldhöz.
Aki tehát nyolcszáz évvel ezelőtt közeledett hozzá, valóban úgy láthatta, mintha egy szigetre érkezne.
Ehhez pedig egyáltalán nincs szükség arra, hogy egy romantikus értelemben vett, a Balaton nyílt vizének közepén álló szigetet képzeljünk magunk elé.
Két Losta is lehetett
Talán még ennél is érdekesebb a két település kérdése.
Az 1238-as dokumentumban ugyanis két Lusta nevű falu szerepel.
Nógrády értelmezése szerint az egyik a később Szigeti néven ismert siófoki határrész környékén helyezkedhetett el.
A másik pedig akár Fok falu, vagyis a mai Siófok egyik középkori települési előzménye lehetett.
Ha ez az azonosítás helyes, Losta története nem egy távoli, nyomtalanul eltűnt balatoni falu története lenne. Sokkal inkább egy olyan középkori településrendszeré, amelynek területén évszázadokkal később egy ma is jól ismert balatoni város fejlődött ki.
Akkor nincs is „elsüllyedt Losta”?
Ennyire egyszerű azért nem lett a történet.
Örvényesnél valóban ismertek víz alatti régészeti maradványok és Árpád-kori településnyomok. A középkori oklevelek valóban beszélnek Lostáról. Egy dokumentum valóban szigetként említi. A Balaton vízszintje pedig története során valóban jelentősen változott.
A kérdés inkább az, hogy ezek ugyanannak a történetnek a részei-e.
Lehetséges, hogy az évszázadok során több különböző esemény, helyszín és emlék kapcsolódott össze, és ebből született meg az elveszett balatoni falu legendája.
A történeti kutatás ma a Siófok környéki elhelyezést erősen alátámasztja, miközben az Örvényesnél található régészeti lelőhely továbbra is valós és önmagában is rendkívül izgalmas.
A Balaton egyik legjobb rejtélye
Talán éppen ettől olyan különleges Losta története.
Nem egy egyszerű meséről van szó, amelynek semmilyen történeti alapja nincs. Losta létezését nyolcszáz éves oklevelek igazolják.
De nem is mondhatjuk biztosan, hogy a középkori település pontosan úgy tűnt el, ahogy a legenda meséli.
Valahol a történelmi tények, a változó balatoni táj, a víz alatti régészeti emlékek és az évszázadokon át továbbadott történetek között született meg Losta, a „balatoni Atlantisz” legendája.
És könnyen lehet, hogy a történet legnagyobb csavarja éppen az: miközben generációk a Balaton mélyén, Tihany közelében keresték az elveszett falut, az igazi Losta nyomait talán egészen máshol, a mai Siófok környékén kell keresnünk.
A Balaton pedig valószínűleg még jó néhány hasonló történetet őriz.
Felhasznált források:
Nógrády Árpád: Három mérföld a Fok vize mentén – A tihanyi apátság Losta birtoka és Somogy megye északi határa az Árpád-korban. Magyar Nyelvjárások 61. (2023), 627–637. DOI: 10.30790/mnyj/2023/48.
Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis – Örvényes, Losta
Losta – A „magyar Atlantisz” nyomában – balaton.hu
Kiemelt kép: Siófok, az új zsilip a Sió-csatornán, 1891. Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
