BalatonFonyód és környékeHírek

Erősen indított a RockBalaton: 58-an adtak vért, szombaton újabb nagy nevek érkeznek


A pénteki nyitónap programjai a tervek szerint zajlottak a RockBalatonon: a koncertek mellett interaktív játszóház és véradás is várta a közönséget. Utóbbi különösen szép eredménnyel zárult, 58-an nyújtották karjukat, ami a rendkívüli hőségben kifejezetten jó számnak számít. A fesztivál szombaton folytatódik, miközben a zene mellett a jótékonyság is fontos szerepet kap.

Pénteken elrajtolt az idei RockBalaton, és az első nap minden programja a tervek szerint alakult. A színpadon a Dream of Insomnia, a Sing Sing, a Nemzeti Hang, a Karthago és a Pokolgép követte egymást, így már a nyitónapon több generáció rockkedvelői is megtalálhatták a számukra kedves produkciókat.

A fesztivál ugyanakkor ezúttal sem csak a koncertekről szólt. Napközben interaktív játszóház kínált elfoglaltságot, emellett véradást is szerveztek a rendezvény helyszínén.

A felhívásra összesen 58 véradó jelentkezett, ami önmagában is figyelemre méltó eredmény, a napok óta tartó komoly hőség mellett pedig különösen értékes teljesítmény. A nyári időszakban rendszeresen nehezebb megfelelő számú véradót megszólítani, ezért minden egyes jelentkező segítsége kiemelten fontos.

A rockzene mellett a segítségnyújtás is helyet kap

A RockBalaton szervezői korábbi rendezvényeikhez hasonlóan idén is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a fesztivál közönsége egy-egy jó ügy mellé is odaállhasson. Ahogy a korábbi RockBalatonokon és a kolbászfesztiválokon, úgy most is jelen vannak a helyszínen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai.

Ezúttal többek között Nemes Marci gyógykezeléséhez gyűjtenek. A hatéves kisfiú számára egy több mint egymilliárd forintba kerülő génterápia jelenthet segítséget, ennek finanszírozásához várják az adományokat.

Azok, akik személyesen nem tudnak részt venni a fesztiválon, de támogatnák a gyűjtést, közvetlenül is segíthetnek az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány számára:

Bankszámlaszám: HU98 10404302-50527083-75691011

A Máltai Szeretetszolgálat standján emellett az iskolakezdéshez is gyűjtenek, hogy a rászoruló gyermekek megfelelő felszereléssel vághassanak neki a szeptembernek.

A látogatók egy egészen egyszerű módon is hozzájárulhatnak a segítségnyújtáshoz: a helyszínen külön gyűjtik a visszaváltható üvegeket és PET-palackokat is. Az ezek után járó visszaváltási díjat beteg gyermekek támogatására fordítják.

Szombaton Messenger, Kalapács, Ossian és Depresszió is színpadra lép

A RockBalaton ma, augusztus 8-án folytatódik. A szombati programban ismét egymást követik a hazai rockélet ismert előadói.

A színpadon fellép a Messenger, a Down For Whatever, a Kalapács, az Ossian és a Depresszió.

A szervezők a koncertek ideje alatt továbbra is helyet és lehetőséget biztosítanak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak, így aki kilátogat a RockBalatonra, a zenei programok mellett Nemes Marci gyógyulását, az iskolakezdési gyűjtést vagy akár egy visszaváltható palack leadásával a jótékonysági kezdeményezést is támogathatja.

Az első nap alapján a RockBalaton idén is azt az arcát mutatja, amelyet az elmúlt években már megszokhatott a közönség: rockzene, közösségi élmény és segítségnyújtás fér meg egymás mellett egy rendezvényen.

Fotók: Kajetán Jácint

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb