Kortárs fotókon elevenedik meg Balatonmáriafürdő jelene

Balatonmáriafürdő fennállásának 130. évfordulójához kapcsolódva különleges fotókiállítás nyílt július 25-én a település Helytörténeti Gyűjtemény és Galériájában. Az ÉLET.KÉP – Balatonmáriafürdő című tárlat nem a megszokott módon, történelmi korszakokon keresztül mutatja be a községet, hanem kortárs fényképek segítségével ad képet annak mai arcáról.

A Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata és a Balatonmáriafürdői Helyi Értéktár Bizottság közös szervezésében létrejött kiállítás középpontjában a település jelenlegi hangulata, mindennapi élete és az itt élők történetei állnak.A látogatók négy alkotó, Ruprech Judit, dr. Simán László, Tóth Bernadett és Zsirai Tibor felvételeit tekinthetik meg. A fotósok különböző látásmódja és vizuális megközelítése egymást kiegészítve rajzolja meg Balatonmáriafürdő kortárs portréját.A megnyitó ünnepségen Balog Mátyás polgármester, valamint dr. Huszár Mihály, a Balatonmáriafürdői Helyi Értéktár Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket. A kiállítást és az alkotásokat Zsirai Tibor fotográfus mutatta be a közönségnek.A megnyitón elhangzott: egy település identitása folyamatosan változik, ezért nem ragadható meg egyetlen, végleges képben. A tárlat célja ennek megfelelően nem az, hogy lezárja vagy egyszerűen illusztrálja Balatonmáriafürdő történetét. Sokkal inkább pillanatfelvételt kíván adni a jelenről, és megmutatni, milyen arcát mutatja a település 130 évvel az alapítása után.Az ÉLET.KÉP – Balatonmáriafürdő című fotókiállítás augusztus 22-ig tekinthető meg a Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria nyitvatartási idejében.
Fotók: Androsics Erik




