BalatonHírek

Létrejött a Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózat

Aláírták a Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózat létrehozásáról szóló keretmegállapodást. Az együttműködés célja a Balaton térségének agroturisztikai fejlesztése, a helyi értékek erőteljesebb turisztikai megjelenítése, valamint az oktatási, kutatási, önkormányzati, szakmai és vállalkozói szereplők összekapcsolása.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint a megállapodáshoz csatlakozó önkormányzatok és szakmai szervezetek partnerségi alapon dolgoznak együtt. A MATE részéről a Georgikon Campus, a Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet, valamint az Agroturizmus Tanszék vesz részt a kezdeményezésben.

A hálózat létrehozásának alapját az adja, hogy a Balaton térségében jelentős, részben még kiaknázatlan agroturisztikai potenciál található. Ennek fejlesztéséhez jól képzett szakemberekre, adatalapú döntéstámogatásra, minőségi szolgáltatásokra, gyakorlati képzési helyekre, közös rendezvényekre és folyamatos szakmai párbeszédre van szükség.

GALÉRIA

Négy évszakos, minőségi Balaton a cél

Az együttműködés egyik legfontosabb célja egy olyan, balatoni agroturisztikai fókuszú hálózat működtetése, amely a MATE szakmai koordinációjával és a térségi szereplők tudására építve erősíti a Balaton szerepét a hazai agroturizmus fejlesztésében.

A kezdeményezés hozzájárulhat ahhoz, hogy a Balaton ne kizárólag nyári úti célként jelenjen meg, hanem egész évben minőségi szolgáltatásokat és tartalmas élményeket kínáló térséggé váljon. Az agroturizmus ehhez megfelelő alapot biztosíthat, hiszen a turisztikai kínálat térbeli kiterjesztésével a part menti települések mellett a háttérterületek értékei is nagyobb figyelmet kaphatnak.

A közös munka többek között a turizmus, a vendéglátás, az agroturizmus, a bor- és gasztronómiai turizmus, az egészség- és fürdőturizmus, az aktív és ökoturizmus, valamint a fenntartható vidékfejlesztés területére terjed ki.

A megállapodás hangsúlyt helyez a helyi termékekre és a rövid ellátási láncokra, a gasztronómiai és borászati értékek turisztikai hasznosítására, valamint a fenntartható, befogadó, élményalapú és négy évszakos turisztikai kínálat fejlesztésére.

Erősödhet a hallgatók gyakorlati képzése

A hálózat fontos feladata az oktatás és a térségi gyakorlat szorosabb összekapcsolása. Az együttműködés támogatja a MATE turizmus-vendéglátás, valamint gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzésének gyakorlati hátterét, továbbá az agroturizmus szakirányú továbbképzés térségi szakmai beágyazását.

A hallgatók terepgyakorlatokon, projektfeladatokban, szakmai gyakorlatokon, esettanulmányokban és helyszíni bemutatókon vehetnek részt. Ennek köszönhetően valós térségi fejlesztési kihívásokon dolgozhatnak, miközben a helyi szereplők is hasznosíthatják az egyetemi tudást és a hallgatói projektek eredményeit.

Az együttműködés kutatási programokra is kiterjedhet. Ezek között vendég- és szolgáltatói felmérések, célcsoportelemzések, térségi jó gyakorlatok feltárása, hatásvizsgálatok, szolgáltatásfejlesztési javaslatok, szakmai tanulmányok és döntéstámogató elemzések szerepelhetnek.

VIDEÓ

Konferenciák, workshopok és nyitott porták

A felek szakmai konferenciákat, workshopokat, kerekasztal-beszélgetéseket, terepnapokat, tanulmányutakat, nyitott porta programokat, hallgatói projektbemutatókat és térségi turizmusfejlesztési fórumokat is szervezhetnek.

A közös munkába helyi termelőket, vendéglátóhelyeket, turisztikai szolgáltatókat, borászatokat, civil szervezeteket és térségi vállalkozásokat is bevonnának.

A hálózat résztvevői a Balatonra nem csupán turisztikai célpontként tekintenek. A cél az, hogy a térség a fenntartható vidéki élmények, a helyi élelmiszer-kultúra, a bor- és gasztronómiai értékek, az aktív és egészségturisztikai kínálat, valamint az agroturisztikai tudásmegosztás mintarégiójává váljon.

Az aláírással megkezdődhet a hosszabb távú balatoni szakmai együttműködés, amelynek középpontjában a négy évszakos Balaton, a minőségi szolgáltatások, az agroturizmus, a helyi értékek, a gyakorlati oktatás, a kutatás és a fenntartható térségi fejlődés áll.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb