
Augusztus 19. és 23. között ismét a boré, a zenéé és a fesztiválhangulaté lesz a főszerep Balatonbogláron. A Boglári Szüreti Fesztivál öt napon át várja a közönséget a Platán strandon, ráadásul a rendezvény idén is belépődíj nélkül látogatható. A programban többek között a Hooligans, a LORD, a ROAD, a Unique, Jolly, Galambos Lajcsi, a Desperado és a Delta is szerepel.
A nyár egyik legnagyobb dél-balatoni rendezvénye augusztus 19-én, szerdán veszi kezdetét Balatonbogláron. A fesztivál két helyszínen, a Csokonya Thermal Nagyszínpadon és az Aloha 30 Zenepavilonban kínál koncerteket és egyéb programokat egészen vasárnap estig.
A rendezvény közösségi oldala ide kattintva elérhető.
Szerda – Hooligans és tűzijáték
Már a nyitónap erősen indul: este Nótár Mary lép színpadra, majd a Szerelemvonat – Demjén Tribute produkció következik. Az este egyik legnagyobb koncertjét 21 órától a Hooligans adja.
A szerdai programot 23 órakor tűzijáték is színesíti, majd a buli tovább folytatódik.
Csütörtök – Galambos Lajcsi, Unique, Children of Distance és Jolly
Augusztus 20-án már délelőtt elkezdődnek a programok, többek között motoros találkozóval. A nagyszínpadon délutántól egymást követik az ismert előadók.
17.30-tól Galambos Lajcsi, majd 18.40-től a Unique lép fel. Az esti programban 20.15-től a Children of Distance, 21.30-tól Josh & Betti, majd 22.30-tól Jolly következik. Éjfélkor DJ Dominique veszi át a terepet.
Péntek – autóstalálkozó és LORD-koncert
Pénteken a zene mellett az autók szerelmesei is találnak maguknak programot: 10 órakor márkafüggetlen autóstalálkozó kezdődik.
Az esti koncertek közül az egyik legjobban várt produkció minden bizonnyal a legendás LORD, amely 21 órakor lép a nagyszínpadra. Előtte 19 órától a Full Jovi játszik, az estét pedig DJ-programok zárják.
Szombat – Unisex és ROAD
Augusztus 22-én újabb erős koncertnap következik. Délután The Beatcats, majd 17 órától az Unisex lép fel, őket a Lóhere Bikini Tribute Band követi.
Az este fő attrakciója 21 órától a ROAD koncertje lesz, így szombaton elsősorban a rockzene kedvelőinek érdemes a nagyszínpad környékét célba venniük.
Vasárnap – Desperado, Senior, Triász és Delta a zárónapon
A fesztivál utolsó napján sem maradnak ismert nevek nélkül a látogatók. 15.50-től Kádár Mónika és Luigi közös slágerduett-showja érkezik, majd 16.40-kor a Desperado feat. Timi lép színpadra.
Utánuk Senior, majd 18.30-tól a Triász következik. Az ötnapos Boglári Szüreti Fesztivál nagyszínpados programját 20.30-tól a Delta koncertje zárja.
Nem csak a nagyszínpadon lesz élet
Az Aloha 30 Zenepavilonban mind az öt napon további zenekarok, táncos programok, akusztikus produkciók és táncházak váltják egymást, így gyakorlatilag délutántól estig folyamatosan történik majd valami a Platán strandon.
A Boglári Szüreti Fesztivál tehát idén is jóval többet kínál néhány esti koncertnél: öt nap zene, balatoni hangulat és szórakozás várja a közönséget 2026. augusztus 19–23. között Balatonbogláron, a Platán strandon.
A rendezvény belépődíjmentes.





