Fonyód és környékeHírek

Tisztújítás Fonyódon: új elnökséggel folytatja a Petőfi Sportegyesület

Új vezetés irányítja a Petőfi Sportegyesület Fonyódot. Az egyesület rendkívüli közgyűlésén a tagság bizalmat szavazott az új elnökségnek, amelynek élére Mercz László került.

A Fonyód PSE közösségi oldalán számolt be a tisztújításról. A közleményben egyúttal köszönetet mondtak a korábbi elnöknek, Bognár Ákosnak az elmúlt években végzett munkájáért, valamint a fonyódi sportélet és az egyesület érdekében tett erőfeszítéseiért.

Az új vezetésben Mercz László elnökként, Bakos Zita pedig alelnökként dolgozik tovább az egyesületért.

A szakosztályok felelősei is bemutatkoztak. Az asztalitenisz szakosztály munkáját Pergel Norbert, az utánpótlás- és gyermeklabdarúgást Németh Csaba, a felnőtt labdarúgást Molnár Martin, míg a röplabda szakosztályt Illés Gergely koordinálja.

Az új vezetés egyik legfontosabb célja, hogy még szorosabb és nyitottabb együttműködés alakuljon ki az egyes szakosztályok között. Emellett kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a sportoló gyermekek és felnőttek támogatására, valamint egy átlátható, stabil és lendületes fonyódi sportközösség építésére.

A tisztújítással új fejezet kezdődik a nagy múltú fonyódi sportegyesület életében. Az új elnökség előtt komoly feladat áll: a meglévő szakosztályok erősítése mellett olyan közösség kialakítása, amelyben az utánpótlás-nevelés, a felnőttsport és az egyes sportágak együttműködése egyaránt meghatározó szerepet kap.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb