BalatonHírek

Utcanévtáblákat loptak Balatonfenyvesen – több utcából is eltűntek a táblák

Több utcanévtábla is eltűnt az elmúlt hetekben Balatonfenyvesen. A település több pontjáról vitték el az egyedi kivitelű táblákat, az önkormányzat megkezdte a pótlásukat, és feljelentést tesz az ügyben.

A szezon végén több balatonfenyvesi utcában is azt tapasztalták, hogy ismeretlenek leszerelték és elvitték az utcanévtáblákat – számolt be róla közösségi oldalán Farkas Tamás.

Különösen a Mária utca környékén található, madárneveket viselő utcák érintettek. Eltűnt többek között a Fecske, a Galamb, a Gém, a Gerle és a Gólya utca táblája is. Emellett a Bevásárló utca Vörösmarty utcai sarkáról, valamint a Martinovics utcából is hiányoznak táblák.

A bejegyzéshez mellékelt fényképeken több helyen már csak az üres fémszerkezet látható, amelyen korábban az utcanévtábla állt.

Az önkormányzat az egységes megjelenésű táblák pótlását már megkezdte, az esetek miatt pedig feljelentést is tesznek. A lopások nemcsak kellemetlenséget és plusz munkát jelentenek: az egyedi táblák újbóli legyártása költséget is jelent a település számára.

Farkas Tamás, polgármester bejegyzésében arra is utalt, hogy bár valaki talán tréfának vagy emlékgyűjtésnek gondolhatja az ilyen táblák elvitelét, azok eltulajdonítása lopás, amelynek végső soron a közösség viseli a költségeit.

„Van, akinek vicces emlék ez, de nekünk szomorú…” – fogalmazott a bejegyzésben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb