
Énekelt észak-európai és karibi hajóutakon, megtapasztalta, milyen érzés mindig egy új kikötőre ébredni, majd öt évre szinte teljesen maga mögött hagyta a színpadot. Minda 2025-ben saját dalokkal kezdte újraépíteni énekesi pályáját. A világjárás után ma már pontosan tudja, mit jelent számára az otthon – és azt is, hogy Fonyódnak kitüntetett helye van a szívében.
Minda számára az éneklés soha nem egyszerűen munka volt.
– A színpadon tudok igazán felszabadulni. Ott letehetem a hétköznapok kötöttségeit, és megmutathatom azt az oldalamat is, amely a civil életben kevésbé látszik – mondja. Az elmúlt évek tapasztalatai változtattak is rajta: ma már nemcsak elénekli a dalokat, hanem saját érzéseit is egyre bátrabban viszi bele az előadásba.
Álmodj, királylány
Az énekesnői pálya gondolata már általános iskolás korában megfogalmazódott benne. Énekelt, versenyeken indult, és egyre erősebben érezte, hogy a zene több lehet számára egyszerű kedvtelésnél. Meghatározó inspirációt jelentett neki a volt szépségkirálynő, Molnár Csilla emlékéhez kötődő Álmodj, királylány című dal is.
Tizennyolc-húsz éves lehetett, amikor Budapesten próbált szerencsét. Karaokeesteken került közelebb a fővárosi zenei élethez, és több klubban is azt mondták neki: ha lenne zenekara, fellépési lehetőséget is kaphatna. Nem sokkal később megalakult az első együttese, amellyel főként feldolgozásokat játszottak.
A Minda művésznév is ebből az időszakból maradt vele.
– Nem volt mögötte tudatos névválasztás vagy hosszú márkaépítés. A húgom egyszerűsítette így a Melinda nevet, aztán egyszerűen rajtam maradt – meséli.
Mindig más kikötő, mindig más élet
A zene később szó szerint messzire vitte. Hajókon dolgozva Észak-Európától Kubán és Jamaicán át a Karib-térség számos pontjára eljutott. Egy hajóénekesnek nagyon különböző nemzetiségű és ízlésű vendégeket kell megszólítania, ezért igyekezett minden közönséghez megtalálni a megfelelő hangot, miközben minden előadásba belevitt valamit önmagából is.
Utazásai során nem elégedett meg a turisták számára kínált felszínnel. Kíváncsi volt arra, hogyan élnek a helyiek, milyen hagyományokat őriznek, hogyan gondolkodnak és ünnepelnek. Angolul és olaszul is beszél, az olasz kultúra pedig különösen közel került hozzá. Leginkább a latin nyelveken megszólaló dalok énekesének érzi magát.
– Ezeknek a zenéknek a lüktetésében ott van a napsütés és az életöröm. Talán ezért is érzem őket ennyire közel magamhoz – fogalmaz.
– A hajós évek legszebb része az állandó változás volt. Egyik nap még a fedélzeten énekeltem, másnap pedig már egy új kikötő, egy új ország és egy egészen másfajta élet várt. Minden érkezésben ott volt az izgalom, hogy ezúttal mit mutat majd nekem a világ – idézi fel.
A szabadságért ugyanakkor komoly árat kellett fizetnie. A hajón nincs valódi otthon, az ember lemarad családi eseményekről, és idővel a baráti kapcsolatok is megfogyatkozhatnak. Minda úgy érzi, azért tudta mindezt bevállalni, mert akkor még nem kötötték szoros elköteleződések, a családja pedig támogatta. A zene segítségével olyan helyekre jutott el, amelyekről korábban legfeljebb álmodhatott.
– Éltem az álmaimat, de ennek ára volt – foglalja össze ezt az időszakot.
Öt év csend
2019-ben úgy tért haza, hogy nem szeretne többé visszamenni a hajókra. Később még kapott egy alaszkai felkérést, a világjárvány és a lezárások azonban átírták a terveket. Néhány hónappal később már azon gondolkodott, hogyan tovább, végül a civil szférában helyezkedett el.
Szakmailag lépésről lépésre haladt előre, közben pedig öt éven át nem vállalt énekesi munkát.
– Fontos tapasztalat volt, hogy az éneklésen kívül is vannak értékek és lehetőségek az életemben. A civil munka stabilitást adott, de közben egyre jobban éreztem, mennyire hiányzik a zene – mondja.
A hosszú külföldi távollét és az azt követő szünet ugyanakkor a zenei pályán hátrányt jelentett. Régi ismerősök meglepetten kérdezték tőle: „Úristen, te itthon vagy?” Miközben ő a világot járta, az itthoni szakma részben elfelejtette.
Oroszlán nő
2025-re jutott el oda, hogy már nem tudta és nem is akarta tovább nélkülözni az éneklést. Ezúttal azonban másként kezdett hozzá.
– Ezt nem egyszerű visszatérésnek érzem, sokkal inkább újrakezdésnek. Most már nem csupán ismert dalok előadójaként, hanem saját számokkal, önálló arculattal és a saját történeteimmel szeretnék jelen lenni – hangsúlyozza.
Saját dalai közül az Oroszlán nő áll hozzá az egyik legközelebb. A karakteres, családcentrikus, mégis erős nő képe róla is szól. A színpadon felszabadultabb, mint a hétköznapi életben: ott leteheti a civil foglalkozással járó kötöttségeket, önmaga lehet, és mindazt kiénekelheti magából, amit szavakkal talán nehezebb lenne elmondania.
Visszahúz a szívem
A másik különösen személyes szerzeménye a Visszahúz a szívem. A dal a családi kötődésről és az otthon erejéről beszél: arról a helyről, ahol az ember felnőtt, és amelyhez újra meg újra visszatalál.
– Számomra az otthon a biztos pont. Bárhová sodor is az élet, van egy hely, ahová az ember újra és újra visszatalál – vallja.
Lengyeltótiban született, édesanyja fonyódi, édesapja budapesti, Fonyódhoz pedig már gyermekkorában különleges kapcsolat fűzte. Nagyszülei MÁV-dolgozóként a bélatelepi vasútállomás szolgálati lakásában éltek, közvetlenül a Sellő büfével szemben, így Minda fiatalon sok időt, számos nyarat töltött náluk.
– Az emeleti lakás teraszáról gyakran néztem a Sellőt, és elképzeltem, milyen lenne egyszer nekem is ott állni a színpadon, és a közönségnek énekelni – idézi fel gyermekkori álmát.
Az akkor még távolinak tűnő vágy és a Bélatelepen töltött nyarak emléke alapozta meg azt a mély kötődést, amely miatt Fonyód ma is különleges helyet foglal el az életében.
– Különleges érzés volt idén újra Fonyódon énekelni. Szinte egyszerre tért vissza minden gyermekkori emlék. Annyira magával ragadott ez az érzés, hogy később egy teljes hónapot a városban töltöttem – mondja.
A Zenés Naplemente helyszínét – ahol szintén fellépett a nyáron – a Balaton egyik legszebb pontjának tartja.
– A panoráma, a naplemente és a zene együtt egészen különleges élményt ad. Úgy érzem, ez a rendezvény a jelenleginél is nagyobb figyelmet érdemelne – teszi hozzá.
Minda történetében a hazatérés és az újrakezdés mára elválaszthatatlan egymástól. A világjáró évek megtanították nyitottan figyelni más kultúrákra, a hosszú csend pedig arra, hogy a zene nem egyszerűen egy korábbi fejezet az életében. Most saját dalokkal, saját történetekkel és több érzelmi mélységgel szeretné folytatni.
Ha pedig Fonyód újra hívja, örömmel tér vissza – arra a helyre, ahová nemcsak az emlékei, hanem a szíve is visszahúzza.
Borítókép: Zenés Naple,mente, fotó: Hársházi – Tóth Emese




