
Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hétében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítők lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, adott vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, a déli óráktól a Dunántúlon fordulhat elő zápor, zivatar, majd estétől nagyobb területen növekszik a felhőzet és a csapadék kialakulási esélye. A délies szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan megerősödik, de zivatarok környezetében is erős, viharos lökések. A nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között várható.
Kedden reggelig erősen felhős lesz az ég, és eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat, de egyre kevesebb helyen. Napközben csökken a felhőzet, és általában gyengén felhős idő várható, ekkor már csak néhol lehet zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban 14-21, délután 27-32 fok helyen.
Szerd általában gyengén felhős, napos idő várható, majd késő délután északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami estétől meg is vastagszik. A Nyugat-Dunántúlra besodródhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban többnyire 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 27 és 32 fok közé melegszik fel a levegőt.
Csütörtökön reggelig még elszórtan lehet eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam. Napközben szakadoz, csökken a felhőzet és mindenütt kisüt a nap. Az északnyugati, nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban többnyire 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 26 és 32 fok közé melegszik fel a levegőt.
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés ígérkezik, csapadék nem biztos. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban többnyire 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 27 és 32 fok közé melegszik fel a levegőt.
Szombaton többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék kialakulása nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban többnyire 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 30 és 35 fok közé melegszik fel a levegőt.
Vasárnap többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék kialakulása nem várható. Az északias szél többfelé lesz élénk. A legalacsabb éjszakai hőmérséklet15 és 22, a nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.
Borítókép: Balatonfenyves, 2026. augusztus 19. A drónnal készült felvételen a Balaton partszakasza Balatonfenyvesnél 2026. augusztus 19-én. A háttérben a Badacsonyban. MTI/Vasvári Tamás




